top of page

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...

Gyermektükör – hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni azzal a tévhittel, hogy mindenért mi vagyunk a hibásak.

A gyermekek a mi tükörképeink, de fontos tudni, hogy milyen mértékben.


Már talán egy éve annak, hogy a tükör segítségével nézem önmagamat és nézek önmagamba. Ez egy olyasféle emberi tükör. Mégis mind ez idáig a legjobb tapasztalataim a gyermektükörrel vannak, mert abban mindent jól lehet látni. Teljesen „tiszta” és minden képmás, még a „romlott” is, a gyermek tisztaságának köszönhetően mindig szépen mutat benne. Amikor belenézünk, hatékonyan szelídül az egónk. Előttünk áll a gyermekünk, aki feltétel nélkül szeret és nem minősít bennünket. Azoknál a „nagy” tükröknél néha nehezebb betekintenünk saját bensőnkbe, mert a fájdalmakon és félelmeken kívül erősen visszatükrözik a másik énünket is.


A gyermektükörrel különböző irodalomban találkozhat, vagy más blogokon is. Például: „a gyermek az Ön tükre, és ha ilyen vagy olyan módon viselkedik, a hibát önmagában keresse...” Ez részben igaz, de fontos, hogy meg tudjuk ítélni, mennyire beszélhetünk a saját tükörképünkről, nehogy megtévesszen az a tévhit, hogy mindenért mi vagyunk a hibásak.


Azért, hogy ihletet adjak, nem pedig azért, hogy kioktassam Önöket, szívesen megosztanám Önökkel az alábbi sorokban a saját véleményemet a „gyermektükör” témájával kapcsolatban.


Nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy minden ember a tükörképét önmaga alkotja meg, mégpedig annak alapján, ahogy él, és mit hordoz a szívében. Csodálatos dolog tudni, hogy fájdalmainkat és félelmeinket úgy is kezelni tudjuk, hogy átéljük azokat, és egyúttal létrehozunk egy olyan közeget, amelyben megtekinthetjük azokat a „nagy” és „kis” tükrökön keresztül. Így az élet újra alkalmat biztosít számunkra, hogy betekintsünk a saját bensőnkbe.

Először is juttassuk eszünkbe, hogy ugyanúgy, ahogy azok a kevésbé kellemes ügyek, visszatükröződik számunkra a saját lelkünk szépsége is. Amikor belenézünk a tükörbe, mindent az egész részeként kell felfogni és az egész tükörképünket távolabbról is meg kell vizsgálni. Csak így találhatjuk meg ott az olyan szép dolgokat is, amelyekről már megfeledkeztünk vagy amelyeket még fel sem fedeztünk magunkban.


Az első dolog, amit a gyermektükör megmutathat nekünk, az az „elromlott” viselkedésünk. A gyermek egyszerű összehasonlítás útján tanul, és ha a konfliktusokat kiabálással kezeljük, a gyermek is ezt fogja megtanulni. Ha a társalgás során nem alkalmazzuk hozzá a saját szókincsünket, vagy gyakran beszélünk vele az érzésekről, tudni fogja, mit jelent a hála vagy a közösség. Ha észreveszem, hogy a gyermekem lemásolta a helytelen viselkedésemet, például a közel elhaladó kocsi vezetési módjára való reakciómat, a hibámat „elismerem” és megmagyarázom neki, hogy az a helyes, ha az ember a helyzetről saját véleményt alkot, önmaga marad, és nem utánozza a másik viselkedését. Megköszönöm neki, hogy rámutatott erre, és segít megszabadulni az ilyen reakcióktól, amelyek nem jók semmire.


A második, és az első látásra kevésbé észrevehető dolog, amit a tükör megjelenít, azok a félelmeink vagy fájdalmaink. Ahogy már az előzőekben említettem, mi magunk alkotjuk ezt a tükröt, hogy ezeket az ügyeket kezelni tudjuk. Az emberi elme valóban tökéletesen működik.


Például az az édesanya, aki gyermekkorában gyakran túllépve az önbecsülés határain túlságosan is sok figyelmet fordított szeretteire, tehát a szüleire, a gyermekének is mindig igyekezni fog kedvében járni. Részéről ez a szeretet kifejezésének módja. Szeretetre vágyik és meg van győződve arról, hogy csak így fogja szeretni a gyermeke. A gyermekkorától táplált félelemből, hogy nem fogják szeretni, a szeretteiért megtesz „mindent”. Azért, mert gyermekkorában nem kapott elég figyelmet jól tudja, hogy ez mennyire fontos. A gyermek elfogadja ezt még akkor is, ha nem várja el az anyjától. Miért is ne, ez természetes, egy ilyen kicsi gyermek nem tudja felmérni a határokat. Arra nem képes, azt az édesanyjának kell megmutatnia. Ha ezt nem teszi meg, a gyermek majd kiélezett helyzetekben vissza fogja ezt tükrözni. Létrejönnek bizonyos konfliktusok, amelyek egyúttal teret biztosítanak a fájdalmak gyógyítására és a félelmek eloszlatására is. A gyermek szíve mindig nyitva áll a szülei felé, a lehető legjobban szereti őket. Őszinte kommunikációval, és a határok megállapításával a közöttük lévő kapcsolat megerősödik, létrejön egy harmonikus kapcsolat, amely együttérzésből és szeretetből táplálkozik.


Tehát aszerint ami a bensőnkben rejtezik, vagy a szeretteink által alkotjuk meg a tükröt. Pontosan azt éljük át, ami bennünk van. A tükrözés ezért számunkra egy óriási lehetőséget biztosít arra, hogy megismerjük önmagunkat és leállítsuk a félelmeink és a be nem gyógyult fájdalmaink gyermekekre való kivetítését.

De ez még nem minden. Jelen vannak még a bizonyos „helytelen” viselkedés által megnyilvánuló gyermeki érzelmek, melyeknek semmi közük a tükörhöz. A gyermek megkapja tőlünk az alapokat, azokból merít, de van saját egyénisége is, amely szüntelenül fejlődik. Megvan a saját bensője, és bizonyos korban, miután kilépett abból a buborékból, amelyben addig a szülő gondoskodott a biztonságos környezetről, belekerül különböző helyzetekben, amelyek befolyásolják őt. Ez az iskolában, vagy néha már az óvodában kezdődik. Az a gyermek, amely a közösségben átélte, hogy kinevetik őt, otthon a viselkedésével az átélt megrázkódtatást fogja kifejezni, nem pedig visszatükrözni valamit (ilyenkor inkább az adott esetre való reakciót fogja visszatükrözni, nem is magát az érzést). Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem mindig miránk utal a gyermek kevésbé kellemes viselkedése. Viszont természetesen igaz az is, hogy a gyermek a kellemetlen helyzettel megbirkózik, illetve az adott helyzet attól függő mértékben okoz neki sérülést, amilyen a családon belüli élete. Ezekben az esetekben a szülőnek ahelyett, hogy a tükröt keresné, a gyermek számára kell támaszt nyújtania. Ki kell fejeznie az együttérzését és az elfogadását, létre kell hoznia egy olyan környezetet, ahol a gyermek elmondhatja és átélheti az élményeit és érzéseit, hogy megtanulja kezelni az emócióit.


Nemrégiben egy anyuka leírta gyermeke viselkedését, ami bántotta őt és meg volt győződve arról, hogy mindezért csak és kizárólag ő tehet. Ha figyelmesek maradunk, meg fogjuk tudni érteni a gyermeket és megtanuljuk megkülönböztetni egymástól a szubjektív igazságot az objektívtól, mégpedig az olvasott, vagy hallott szavakban is. Mivel a saját „igazságunkat” a bensőnkben hordozzuk. És mindezen belül fontos dolog felismerni, hogy hogyan érezzük magunkat, megismerni lelkivilágunk virágoskertjét azért, hogy tudjuk kezelni az érzelmeket, és így megtaláljuk saját lényegünket, melyben elérhetjük a harmónia, a szeretet, a boldogság és az öröm állapotát.



Iryna


Foto Pixabay.com

תגובות


Chcete ušetriť?

Páčia sa vám obe moje knihy?

Objednajte si ich naraz ako výhodné knižné DUO a zaplatíte o 3 € menej. 

bottom of page