top of page

Miért lehet, hogy az apák másképp viszonyulnak a gyermekneveléshez, mint az anyák.


Az anyákhoz való legnagyobb tisztelettel megosztanám Önökkel az apák „kedvezőtlen” helyzetével kapcsolatos véleményemet a gyermeknevelés során. Nem célom, hogy az apák feladatát és szerepét kategorizáljam, vagy általánosítsam, inkább szeretnék rámutatni egy igen fontos dologra, amit nem kellene figyelmen kívül hagyni. Ez az én szubjektív véleményem, amelyet megfigyelések, saját tapasztalatok és ismereteim alapján alkottam, és amelyből ihletet nyerhetnek, de nem tekinthető egyedüli általános „igazságnak”. Olyasmi, ami „fúrja az agyamat”, egyfajta gondolatindító, vagy egy saját vélemény kialakításához vezető útmutató.


Mi anyák elvárjuk az apáktól, hogy érzékenyek és megértőek legyenek a gyermeknevelés során, közben megfeledkezünk arról, hogy ők maguk is sokszor hiányolják a megértést. Az édesanyák olyan tapasztalatával találkozom, mely szerint a családban az első gondok akkor szoktak felmerülni, amikor a nevelésük módjával kapcsolatban egyet nem értésbe ütköznek férjeik részéről, illetve amikor a szülők gyermeknevelésre vonatkozó véleményei nem egyeznek. Ez összefoglalható úgy is, hogy általában az apák hajlamosak a nevelés ügyét inkább racionálisan, mint érzelmileg kezelni, és álláspontjukat „keményebben” szokták kifejezni. Ennek oka az elmének a társadalomban megszokott formákból, az átélt fájdalmakból és traumákból eredő archetípusaira épülő neveléshez való megrögzött attitűdökben kereshető.

Az apa elsősorban akkor tud cselekvésében szívélyes lenni, amikor gyermekkorában ilyen bánásmódban részesült. Ha nem, annyival nehezebb ez számára, mert mi emberek természetes módon a megtanult dolgokat ismételjük.


A férfi természeténél fogva inkább racionális kevésbé emocionális, és ez teljesen természetes. A férj kiegészíti a feleségét, az asszony pedig az urát. A férfi racionalitása, távolságtartása és „bonyodalommentessége” hatalmas segítséget adhat olyan helyzetekben, amikor például az anyának a gyermek „megvédésére” irányuló vágya olyannyira meghaladja a határokat, hogy az már korlátozza a gyermekét abban, hogy ízlelje és élvezze a szabadság érzését. Az anya érzékenysége és gyengédsége balzsam lehet, amely tompítja a magával elégedetlen apa dühkitöréseit, vagy feloszlatja azt a hibás elgondolását, hogy a fia labdarúgó kell, hogy legyen, annak ellenére, hogy imádja a táncot. Az édesanya ilyen helyzetben vissza tudja hozni az apát a gyermek világába, hogy a gyermek szemével nézzen, és értse meg, hogy mi az amit igazán szeret. Csodálatos kapcsolat...


Egész nemzedékeken át kiskoruktól fogva úgy nevelik a fiúgyermekeket, mint akiktől elvárják, hogy bátrak legyenek, és képesek legyenek gondoskodni a gyengébbekről és megvédeni őket. És ezt csak úgy tudják elérni, ha erősek lesznek. De mit is jelent az erősség? Az, hogy nem sírhatnak? Az, hogy megtagadják a saját természetüket? Az, hogy nem szabad sérülékenynek lenniük? A tény az, hogy az emberi lény sérülékeny a nemétől függetlenül. Pont annak köszönhetően képes fejlődni. A férfiakra korai gyerekkoruktól nyomást gyakorolnak, hogy erős, becsületes, bátor legyen, így viszont egyúttal elveszik a természetes énjüket, hogy „önmaguk lehessenek”. Paradox módon viszont az erő és a tehetség az ember bensőjében rejlik és az ő lényegében, amikor önmaga tud lenni.

Az édesapák és édesanyák is magukban hordják a különböző fájdalmakat és traumákat, amelyeket a gyermekeik visszatükröznek. Az apák azonban sokkal nehezebben tudnak hozzáférkőzni a saját bensőjükhöz, hogy ezeket kezelni tudják, mivel korábban elvárták tőlük, hogy „páncélt” viseljenek, hogy „ilyenek vagy amolyanok” legyenek, és így talán teljesen elfojtották az érzéseiket.


Manapság is ugyanúgy manipulálják a férfiakat a nők, mint a nőket a férfiak, és ez akár még az érzelmi világuk elnyomásához is vezethet.


Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az anya már a várandósság alatt is állandó kapcsolatban van a gyermekével. Az apáknak nincs lehetősége ezt megtapasztalni, így náluk a kapcsolatteremtés és a „gyermekkel való együttérzés” képességének felfedezése némi időt vesz igénybe.


Elmondok egy történetet. Tavaly, amikor óvodát váltottunk a fiam iskolakezdése miatt, végignéztem egy számomra figyelemreméltó dolgot. Ez egy édesapa viselkedése volt, akinek a fia „megtagadta” az óvodába menést. A tiltakozás okát nem tudtam meg, de most nem is lényeges. A szokatlan az volt, ahogy annak a fiúnak az apja cselekedett, aki megállás nélkül sírt, nem akart bemenni az osztályba és a gyermekektől ilyen helyzetekben általában megszokott dolgokat tette. A leginkább megragadó az volt, hogy az apa kommunikált és együttérzett vele. Nem volt kiabálás, nem mondott olyasmiket, hogy „ne próbálkozz velem ezekkel és menj az osztályba”, „már nagy fiú vagy”, „nézd, a többiek mind ki fognak nevetni” vagy „a fiúk nem sírnak”. Amikor az apa arra a döntésre jutott, hogy már ideje volna menni, de a fia szemeiben még mindig nem száradtak ki a könnyek, az ajtónál megfordult, hogy tekintetével megnyugtassa őt, hogy „ő mindig kitart mellette” és hogy megérti őt. És úgy gondolom, valóban együttérzett vele. Továbbra is szoktam velük találkozni, és a kisfiú már azóta iskolás lett. Ez egy öntudatos kisfiú, aki minden nap nyugodtan lép az iskolába, többek között talán azért is, mert a nehéz pillanatokban az apja olyannak fogadta el, mint amilyen. Az igazán erős apa mellett lépked, akinek ereje nem az egészségtelen egója kielégítésében rejlik, hanem abban, hogy nyitott a szíve, amely tele van feltétel nélküli szeretettel. Mert a szülő nagysága nem a tekintély mértékével mérhető, hanem azzal a képességgel, hogy a családban a gyermekek között képes megteremteni a kölcsönös összhangot, az egymás iránti tiszteletet, együttérzést és szeretetet.

Együttérzés, őszinteség és szeretet, ami természetes módon ott lakozik minden apa szívében, akárcsak az anyáéban, így válik apa támaszává és példaképévé a fiának, aki egyszer majd erős férfivá válik. A gyermek fejlődik, ha nem tagadják meg személyiségét a környezetével való összehasonlítása és a túlzott szülői elvárások által. Fejlődik, ha a szülei olyannak fogadják el, mint amilyen, és félelem nélkül kifejezheti bármilyen érzését. Ha a szerettei ösztönzést nyújtanak neki és példaképként szolgálnak számára, akikkel együtt örül az életnek, és akik nemcsak tekintélyként állnak előtte, akik szorongást gerjesztenek benne, vagy a kudarctól való félelmet váltják ki. Az apa a gyermek életében legalább akkora szerepet játszik, mint az anya, mert minden gyermeknek szüksége van az elfogadásra mindkét szülő részéről, és így nő fel lépésről lépésre egy boldog egyéniséggé. És a gyermek elfogadásához vezető út könnyebbé teszi az apa számára, hogy a saját lényegét kifejezve éljen, nem pedig egészségtelen társadalmi formák alapján, melyek szerint „a gyerekeknek szót kell fogadniuk”. A gyermeknek nem kell engedelmeskednie. Meg kell tanulnia a felelősséget és a szabadságot, amely az önmaga iránti szeretetből és a mások iránti tiszteletből fakad.

Iryna


Foto Pixabay.com


Comentários


Chcete ušetriť?

Páčia sa vám obe moje knihy?

Objednajte si ich naraz ako výhodné knižné DUO a zaplatíte o 3 € menej. 

bottom of page